Bemutatás

shakespeareA Partiumi Egyetem Angol tanszékének története a PKE elődjének, a Sulyok István Tanítóképző Főiskola 1996-os megalakulásáig nyúlik vissza. Öt évvel később, 2001-ben, létrejött az Angol nyelv és irodalom tanszék, élén Dr. Szaffkó Péter tanszékvezetővel, aki szakmai jártasságát a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézetének vezetőjeként szerezte. Szaffkó Péter és a tanszékvezető-helyettes Kiss Attila vezetésével a tanszék egy erős tanszéki közösséggé kovácsolódott, melynek oktatói a Debreceni Egyetem és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem neves irodalmár és nyelvész szakembereiből és frissen diplomázott, fiatal tanárokból tevődött össze. A tanszék jelenleg kilenc állandó oktatóval működik, két akkreditált szakkal, az angol és az angol-román szakokkal, illetve angol-német és magyar angol akkreditált szakpárokkal.

A tanszéken oktatott tantárgyak széles skálát ölelnek fel és nagyrészt interdiszciplinárisak: angol és amerikai irodalomtörténet, más angol nyelvű kultúrák irodalma (például kanadai és ír), kultúrakutatás (cultural studies), elméleti és alkalmazott nyelvészet, színházelmélet és filmkultúra, fordítás és tolmácsolás. Az első három félév után a hallgatók média-kommunikáció és fordító–tolmács szakirányok közül választhatnak. 

Oktatóink bölcsész doktorok és doktoranduszok, akik több hazai és nemzetközi ösztöndíjban részesültek. A tanszék egy elektromos folyóiratot is működtet (www.theroundtable.ro), melyben hazai és nemzetközi konferenciák előadásait közlik.

A debreceni Angol-Amerikai Intézet, a US Information Center, Kanada és Írország Romániai Nagykövetségeinek, továbbá egyéni adományoknak és az egyetem könyvtárfejlesztő politikájának köszönhetően a tanszéki könyvtár gazdag könyvállománnyal rendelkezik.


Kapcsolat: btk_dekani@yahoo.com