Angol szaknap - PEN

Április 21-én, csütörtökön az egyetemi Nyílt Nap alkalmából az angol szakon is változatos tevékenységek zajlottak. A Bihar megyei középiskolákból érkezett tanulók betekintést nyerhettek az angol szak működésébe és játékos, nyelvkészség-fejlesztő foglalkozásokon vehettek részt. Megrendezésre került a „Kifordítom-Befordítom” angol nyelvű fordítói verseny döntője is. A három hónappal ezelőtt meghirdetett pályázatra számosan jelentkeztek Bihar megyei középiskolákból, de még a határon túlról is. Az elődöntőből kategóriánként a három legjobb versenyző jutott tovább a Nyílt Napon megszervezett döntőbe, és a zsűri értékelése alapján a következő eredmények születtek: angol-magyar kategóriában az első helyet Krilek Yvett Nikolett (Nagyszalonta) kapta, a másodikat Barta Róbert (Nagyvárad), a harmadikat pedig Nyári Adrienn (Gyula). Az angol-román kategóriában Bányai Elíz Timea (Arad) ért el kiemelkedő eredményt. A fent nevezett helyezettek további díja, hogy ha a PKE Angol Nyelv és Irodalomtudományi Tanszéke által meghirdetett alapszakra kívánnak jelentkezni, kiválthatják az angol nyelvű képességfelmérő interjút 10-es jeggyel. A nagy érdeklődésre való tekintettel az angol szak a jövőben is megrendezi a fordítói versenyt, illetve felvállalja azt, hogy hasonló pályázatokkal támogatja a tehetséges középiskolásokat. 

Img 4180Forditoi verseny nyertesekImg 1362Img 4156Img 4168Img 4142Img 4143Img 4145Img 4147Img 4158Img 4159Img 4160Img 4161